Nagyjából egy évtizede lehetett, hogy atyai jóbarátom, Bence (szentgyörgyhegyi szőlőszomszéd), meggyőzött, menjünk le bort fejteni, ki-ki a maga pincéjébe, de persze egy autóval.

Maga a borfejtés nagy móka, végig kell kóstolni az össze hordót, miből vigyünk haza mennyit, utána meg az ember ugye gumicsövön fejti le a bort hordóból kannába, és ha nincs meg a kellő rutin, odafigyelés, vagy jóindulat :), könnyen teleszalad a száj jóféle szentgyörgyhegyi "anyatejjel". ((C) Fekete István - vajon tényleg?) A bonyodalom abból adódik, hogy a szüret utáni első borfejtésre mifelénk már télen kerül sor, és miután ezeket a présházakat kifűteni tovább tart, mint fél nap, maga a munka meg csak pár óra, inkább egynapos jövős-menős programra szavaz az ember. Ekkor viszont a vezető pozícióba került személy szív - épp csak a kóstolást ejtheti meg, nagyon "kiskanállal", a konkrét cső szívásánál viszont be kell dobni minden rutint, odafigyelést, jóindulat... Különben ugorhat a jogsi, vagy akár a kocsi is az árokba, télen nem akármilyen útviszonyok bírnak gyorsan alakulni Szent György-hegyen meg a Bakonyban...

Igen, kitaláltátok, őszinte hívetek szívott mindkét értelemben - minden rutint bedobva! :) A kóstolás a mi pincénkben nem okozott akkora gondot, hamar megtaláltam az egyetlen hordót, amiben bor volt, ugyanakkor Bence kedves invitálását, hogy segítsek szakérteni az ő sokhordós pincéjében, fegyelmezetten hárítottam. A gumicsőhöz pedig volt - ha másféle esetleg nem is, de - akvarista rutin mindenképp, akváriumi vízcsre során sose csábító nyelni a lejövő léből... :)

Ezzel együtt gyorsan végeztünk mindketten, bepakoltuk a kannákat, elindultunk. Ekkor mondta Bence, hogy ha már a pincéjét ki kellett hagynom, meghív a tapolcai Halász (vagy Horváth? vagy ~-kert? ki emlékszik már, rutinos szívás ide vagy oda... :) vendéglőben egy kakastökepörköltre. Kissé ódzkodtam, ha már elindul az ember a hegyről, szereti lendületből leküzdeni a távot (2 - 2,5 óra, ebből Tapolcáig 10 perc, ééted, lendület :), meg ugye a pincei betlizés után inni a nullkommafröccsöt a bármi mellé az étteremben még egy órán át nem olyan csábító, de végül beadtam a derekam - ma már azt mondom: hálistennek!

Ugyan kissé elfogott az aggodalom, mikor Bence, nagy svunggal megrendelve két kokastökepörköltet, az italrendelés után a magáét bakonyi bordára módosította, ám amikor a háromrészesre faragott fatányérban kihozták a "pörkűttöt", elindult a nyálelválasztásom... nem is hiába... :)

Bitang jó ebéd volt ez, kérem szépen, Bencének is ízlett a bakonyija (nemhiába váltott... :), és még ha későn is értünk emiatt haza, sötétben (du. 5 körül? mint ahogy most jár az idő, lol) és talajmenti fagyokkal, a máig élénken élő emlék bizonyítja, hogy megérte.

Ennek évtizede csillogó fényében érthető, hogy midőn "a hiperben" szemembe villant a felirat: PULYKAHERE, onnantól meglátni és megszerezni egy pillanat műve volt... Aztán kis "tökölés" után meglett ez a receptes poszt is, inet is köszö-net! :)

De most hogy mindezt összeírtam, meg a nosztalgikus szentgyörgyhegyi fröccs is fogytán, lassan izzíthatom is a faszenet a vacsihoz, úgyhogy ezzel rázom soraim, hűtöm söreim, futom köreim.

Utánam olvalsol! :P

csak még egy utóirat :(

jó a blog.hu program, csak sok itt a... a pöcsölés a képmanágeléssel, kezdem érteni a mikroblog irányti igényt, majd csak később frissülünk betördelt képekkel, addig itten az egész album.
 

Hozzáírom: jobban megnézve, itt nem sok helye lett volna a főzöcskés képeknek, ezért külön válogattam össze belőlük, kevés szöveggel, nagyobb örömetekre.